Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Véget ért a Neumann János Egyetem 2017/18-as tavaszi Diplomaátadó Ünnepi Szenátusi Ülése

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Neumann János Egyetem Szenátusának nyilvános ünnepi ülésén vehették át diplomáikat, illetve igazolásaikat az Egyetem végzősei két helyszínen; Kecskeméten és Szolnokon.

Az ünnepség július 6-án a szolnoki campus aulájában a Gazdálkodási Karon vette kezdetét. A kecskeméti karok, a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar, valamint a Pedagógusképző Kar végzőseinek diplomaátadó ünnepségére pedig július 7-én, szombaton, kültéri helyszínen került sor.

A 2017/2018-as tanév tavaszi félévében a négy karon összesen 594 hallgató tett záróvizsgát. Az ünnepségen átadott diplomákat és végzettséget tanúsító igazolásokat az Egyetem rektora és a kari dékánok adták át a hallgatóknak. 

Az eseményt mindkét városban Dr. Ailer Piroska rektor nyitotta meg. Beszédében köszöntötte a végzett hallgatókat. „Életünk, pályánk szempontjából a jelenre kell helyezni a hangsúlyt, de meg kell tanulnunk nagyobb távlatokban is gondolkodnunk, mert – ahogy ezt Stephen Hawking, a nemrég elhunyt világhírű fizikus mondta – „a jelek arra utalnak, hogy az idő kb. tizenötmilliárd évvel ezelőtt kezdődött, és valamikor a jövőben valószínűleg véget is ér”. A véges idő tehát egy lehetőség, egy értékes hozomány, és annak érdekében, hogy ne ő birtokoljon bennünket és, hogy ne kelljen egy örökké elérhetetlen jövőt hajszolnunk, a jelent mi magunknak kell formálnunk, nekünk kell tudatosan alakítanunk, szeretettel, bölcsességgel és felelősséggel, mert így élhetünk sikeres és tartalmas életet.” – adta át útravalóját végzős hallgatóinknak Dr. Ailer Piroska.

A Rektor mellett felszólalt az Egyetem Kancellárja is, Finta Zita, aki bár hangsúlyozta, hogy a mindennapi kancellári munkakör és a hallgatók egyetemi élete nem fonódik össze szorosan, egyes versenyek, események, beszámolók kapcsán azonban értesülhet arról, hogy mennyi tehetséges, sokoldalú és sikeres hallgatóval büszkélkedhet intézményünk. Kancellár Asszony utolsó tanácsként azt kérte a végzősöktől, hogy keressék kitartóan azt a munkát, életcélt, jövőt maguknak, melyben megtalálják minden számításukat és boldogságukat.

Szolnok város nevében Tasnádi Zoltán Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzati képviselője köszönt el a hallgatóktól, Kecskeméten pedig Gaál József alpolgármester látta el útravalóval a friss diplomásokat.

A két rendezvényeken kiemelkedő tanulmányi eredményük miatt összesen 27 hallgató részesült jutalomban, a Hallgatói Önkormányzat pedig közösségi munkájukért jutalmazta társait.

A végzett hallgatók mellett kiemelkedő munkájuk elismeréseként az Egyetem aktív dolgozói közül ketten Rektori- ketten pedig Kancellári Dicséretben részesültek.

Ezúton kívánunk sok sikert az Egyetem minden végzett hallgatójának, kívánjuk, hogy az élet minden területén kiválóan helyt álljanak!


GALÉRIA

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016