Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Tanítsunk Magyarországért! – mentoraink Csépán jártak

Kalán Zsuzsannával és Tóth Líviával, a Tanítsunk Magyarországért program GTK-s mentoraival beszélgettünk személyes indíttatásukról, felkészülésről, terveikről és Csépán szerzett tapasztalataikról, élményeikről.

A Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy a kistelepüléseken élő általános iskolás gyerekek is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik. A programban résztvevő hallgatók egyetemistaként segíthetik a hátrányos helyzetű, kistelepülésen élő kisdiákokat tanulmányaikban és mutathatjátok meg nekik a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat, hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak.

Karunkról kilencen jelentkeztek a programba, melynek Egyetemi kapcsolattartója és a tantárgy oktató Dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes. Karunk öt hallgatója Páhin, négy hallgatója pedig Csépán kereste fel mentoráltjait.

Miért jelentkeztetek a Tanítsunk Magyarországért programra?

Kalán Zsuzsanna: Szeretem a kihívásokat. Első félévtől kezdve figyeltem a szabadon választható tárgyakat, ez most különösképpen érdekelt is, de az ECO pontgyűjtéshez is szükséges volt. Amint meghirdették, e-mailt kaptam róla, valamint több kis plakát is szemet szúrt ezzel kapcsolatban. Utána olvastam a programnak és őszintén szólva, legelőször az ingyenes utazás lehetősége fogott meg benne. A családommal kiskorom óta rengetegszer látogattunk el Magyarország különleges helyeire, viszont ez egyénileg, vonattal, nagyon költséges. Ebben a vacak helyzetben számomra ez egy felszabadulást jelentett. Úgy éreztem magam a vírus idején, mintha egy sarki csért (legtöbbet repülő kismadár) kalitkába zártak volna. Ezzel megközelítőleg azonos szinten a hátrányos helyzetű gyerekekkel való játék indította el bennem az érdeklődést, mert ami számunkra természetes, az sokszor különleges ajándék nekik. Így nem csak ők tanulnak, de mi is tőlük.

Tóth Lívia: Mindig is szerettem másokon segíteni. Mikor megláttam a Tanítsunk Magyarországért című kurzust és kicsit utána olvastam, rögtön tudtam , hogy ez a nekem való szabadon választható tantárgy. A barátaim is támogattak, hogy ez tényleg a személyiségemhez és beállítottságomhoz illő. Már akkor is úgy gondoltam, hogy szeretnék a diákok életében az a személy lenni, aki miatt folytatják, és nem adják fel. Hisz sokszor csak ennyi hiányzik. Természetesen az ingyen utazás is nagyon motiváló volt, hiszen imádok utazni. Valamint a kurzusért kapott kredit és ösztöndíj sem volt elhanyagolható.

 

Mentorként kaptok valamiféle felkészítést, segítséget az általatok vállalt munkához?

Kalán Zsuzsanna: Természetesen. Ahhoz, hogy 2021-re mentorokká váljunk egy fél éves kurzus segített hozzá. Ezen az órán megtanultuk, hogy mikre kell gondosan ügyelni és hogyan varázsoljuk át a napjaikat átlagosból értékessé anélkül, hogy megunnák a fejlődést. Ez a tanulás továbbra is tart, hiszen élesben teljesen más és egyéni, mint beszélni róla, de pozitivitással és kreativitással bármire képes a mi kis csapatunk. Ha szükséges, esti videóhívással vagy délutáni telefonálással rögtön segítséget kapunk a tanárnőtől is.

Tóth Lívia: Természetesen kaptunk, és jelenleg is kapunk. Ahogy Zsuzsi is említette, fél év munka előzte meg a mostani találkozásokat. Az első része úgymond egy felkészítés, ahol tanácsokkal láttak el minket. Elméleti szinten megtanultuk , hogy mégis hogyan kell majd bánni a gyerekekkel, mire kell figyelni, milyen viselkedésnek mi lehet az oka és még sok mást. Ezek után következett a gyakorlati rész, ahol azért nem minden úgy működik , mint ahogyan azt a könyvekben leírják. Szerencsére nagyon kedves tanárnőt kaptunk , aki mindenben segít és mindig számíthatunk rá.

Röviden mesélnétek az együttműködés módjáról, valamint arról, hogy pontosan mi a ti feladatotok? Milyen hosszú a Program?

Kalán Zsuzsanna: A mi iskolánknak és a gyermekek iskolájának is van közvetítője, akik által megismertük a mentoráltjainkat. Hetente kell minőségi időt töltenünk velük, ahol játszunk, tanulunk, beszélgetünk. Ez nem rólunk szól, hanem róluk.

Ezek a hetedikes gyermekek nem igazán hagyták még el a falu határát. A célunk az, hogy ne azt a jövőt válasszák, ami adott, hanem többet akarjanak. Már most 1-2 alkalom után is látszik, hogy több van bennük, mint amilyen élet várna rájuk. Ezt kell megragadnunk és az erősségeiket felerősíteni, de a gyengeségüket nem kiemelni, hiszen sok negativitást kapnak az életben. Mi a támaszuk és a nagytestvérük leszünk, akik a jó úton próbálják fogni a kezüket, de nem erőszakkal, csak támogatva a 2020/2021-es tanév végéig.

Tóth Lívia: Az egyetemünknek és a gyerekek iskolájának is van egy közvetítője, akik által lezajlott a megismerkedés. A félév alatt meg van szabva, hogy mennyi időt kell velük töltenünk. Az együtt töltött idő szólhat játékról, tanulásról, vagy kirándulásról. A lényege a gyerekek lelki egyensúlyának rendben tartása. Hiszen ha ez meg van, akkor talán máshogy állnak az élethez, a tanuláshoz. Sok gyereknél inkább ez okoz problémát, ugyanis nem buta gyerekekről beszélünk. Ahogy Zsuzsi is mondta, sajnos van olyan a diákok között, aki még a falu határát sem hagyta el. Reményeim szerint kicsit megnyitjuk számukra a világot. A feladatunk az, hogy a gyerekek tájékozódjanak, merjenek kiszakadni, sőt ki akarjanak szakadni, és hogy érjék el a céljaikat. Mi bátorítjuk őket, mi vagyunk azok a személyek (nagytestvérek), akiktől csak pozitív vagy korrektív visszajelzést kapnak.

 

Milyen volt az első találkozás a diákokkal? Hány fő tartozik a csapatotokba?

Kalán Zsuzsanna: Kétes gondolatokkal telve indultunk útnak, de pozitív csalódással tértünk haza. Nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak. Ismerkedős játékokat játszottunk, tortáztunk és nevettünk. Már az első alkalommal kialakultak a csoportok és a közösségi médián keresztül napi szinten tartjuk velük a kapcsolatot. Mind a négy mentornak egy közös délután a szabad, így az osztályt egybe is tudjuk tartani, de ha nem működik, kisebb (2-4 fős) csoportokra válunk szét.

Tóth Lívia: Az első találkozás számomra nagyon izgalmas volt. Rettentően kíváncsi voltam, hogy milyenek lesznek a diákok, milyen lesz a suli, mennyire fogja érdekelni őket ez a program, és hogy milyen lesz a hozzáállásuk. Pozitív érzésekkel indultam el, és még a vártnál is jobb tapasztalattal tértem haza. Az első nap játszottunk, ismerkedtünk velük. Nagyon élvezték és remekül együtt tudtunk működni. Borzasztó sokat nevettünk és az első nap még tortával is megleptük őket. Már itt kialakultak a csapatok, de a másik három mentortársammal összetartunk és amíg csak lehet közösen tartjuk a foglalkozásokat, így hátha egy jobb osztályközösséget is ki tudunk alakítani. Ha ez nem menne, akkor kisebb csoportokra válunk szét.

 

Milyen elvárásokkal fordulnak felétek a mentroáltjaitok?

Kalán Zsuzsanna: Mindent meg akarnak osztani velünk, játszani szeretnének, és nem élvezik a csöndességet. Ezzel számomra nem okoznak nehézséget, így a közösség vidáman töltötte el az eddigi két alkalmat. Szeretnék kiereszteni a gőzt és azt látjuk, felnéznek ránk. Habár kinek lenne kedve a 7. óra után még bent maradni az iskolában? Ők mégis a helyzethez képest próbálnak megfelelően viselkedni.

Tóth Lívia: Nagyon aranyosak a kis mentoráltjaink, igazi kis energiabombák. Van ,hogy az éjszaka közepén is megkeresnek egy-egy kérdéssel. Még most az elején nem annyira érzem , hogy elvárásaik lennének felénk, talán azaz egy, hogy mindig legyenek érdekesek a programok. Az utóbbi szerintem evidens, hisz sokszor van 7.órájuk és még utána maradnak ott velünk. Ennek ellenére szívvel-lélekkel csinálják a programot.

A Program keretében különféle lehetőségeket kell biztosítanotok a diákoknak, hogy megismerkedjenek a lakóhelyükön túli iskolákkal, foglalkozásokkal, kulturális intézményekkel. Hogyan tervezitek ennek megvalósítását? Mik szerepelnek a terveitekben?

Kalán Zsuzsanna: Ahhoz, hogy megértessük velük a tanulás szeretetét, egy olyan célt kell előttük lebegtetni, ami csábító. Így nem a „magadért tanulsz” vagy „nem lesz belőled senki” szokásos kliséket alkalmazzuk, hanem a világ gyönyörű tájainak megismerését, felemelkedés lehetőségét és a boldogság reményét fogjuk előtérbe helyezni, hogy valóban értelmet adjunk az útnak, ami a célhoz vezet. Amint lehet középiskolákba menni nagyobb városokba (Kecskemét), gyárlátogatásokra (mind a termelői részleg mind az iroda, hogy lássák a különbséget az életmód színvonalai között), múzeumokba (történelem, művészet és szórakozás) valamint kikapcsolódó programokra, amik nem feltétlen utazáshoz kötöttek, hanem helyben is végezhetőek (séta, foci stb.). Mivel hál’ Istennek mindenkinek vannak kisebb-nagyobb céljaik (nyomozó, rendőr, séf), így a szakmát adó iskolák is a terveink között vannak.

Tóth Lívia: Talán ez az egyik legnehezebb kérdés. A jelenlegi pandémiás helyzet jelentősen megnehezíti. A lehetőségeink igencsak meg vannak fogyatkozva, hisz a korlátozások nem sokat segítenek a megvalósításban. Úgy gondolom, ennek ellenére megfogunk tudni ezzel birkózni. Az első célunk, hogy ők érezzenek belső késztetést a továbbtanulásra. Ezt a késztetést próbáljuk meg elérni az utazásokkal, megmutatjuk nekik, hogy miért is éri meg igazán tanulni. Mint azt az előzőekben is említettem, lesz olyan, hogy két alkalmat összevonunk és szervezünk egy nagyobb kirándulást. A program sok dolgot lehetővé tesz nekünk, anyagilag támogatva vagyunk, és sok intézmény látogatása is ingyenes a program jóvoltából. Terveink közt szerepel sok olyan program, ami a tájékozottságukat bővíti és természetesen van olyan is, ami inkább szórakozásra szolgál és kicsit kikapcsolódnak, világot látnak. Szeretnénk olyan iskolákba eljuttatni őket, ami az érdeklődési körükhöz közel álló. Valamint nagyobb városokba elvinni őket (pl.: Kecskemét). Úgy gondolom, ha látják mennyivel másabb nagy városban élni, mennyire más a színvonal, ki akarnak majd törni a faluból, és újabb célokat tűznek majd ki maguk elé. Valamint gyárlátogatást is tervezünk. A szórakoztató programokat pedig a diákokkal szeretnénk egyeztetni és velük közösen dönteni, de az ötleteink között szerepel például a Szelfi Múzeum látogatása, vagy a Cyberjump.

 

Mikor lesz a következő találkozás? Milyen sűrűn és hogyan tudnak veletek kapcsolatot tartani a mentoráltjaitok?

Kalán Zsuzsanna: Minden héten velük töltünk egy napot, ami három óra utazással jár, de addig a csapatunkat erősítjük és programtervet eszelünk ki. Ha hirtelen problémájuk akad, az interneten mindig elérhetőek vagyunk, amit előszeretettel használnak.

Tóth Lívia: A következő találkozás kedden lesz. Jelenleg heti rendszerességgel járunk hozzájuk. Ahogy említettem korábban, lesz olyan is, hogy két alkalmat összevonunk, és egy hosszabb kirándulást csinálunk. A mentoráltjaink a Facebooknak köszönhetően a nap 24 órájában el tudnak érni minket.

 

Mit tanácsoltok azoknak, akik bele szeretnének vágni és mentorok szeretnének lenni?

Kalán Zsuzsanna: Nagy tűrőképességet, magabiztosságot, kreativitást és vidámságot. Kedvesen kell a diákokkal bánni, hiszen sokan kapnak az iskolában vagy éppen otthon sérelmeket, és mi nem azért megyünk, hogy még jobban a sárba tiporjuk őket, hanem hogy a reményt lássák bennünk és a programban. Lesznek kevésbé jó napok, de akkor sem szabad feladni, mert ezen a gyerekek jövője múlik, amit ha nem is rögtön, de egyszer visszanézve megértenek. Ez nem egy rövid távú fél éves program. Befolyásolni fogjuk őket. A kérdés rajtunk áll. Vajon hasznos vagy haszontalan irányt mutatunk?

Tóth Lívia: Akik bele szeretnének vágni mindenképp személyes indíték miatt tegyék, mint például, hogy szeretnek gyerekekkel foglalkozni. Senki se az ösztöndíjjal járó pénz miatt vágjon bele, az kevés lesz. A mentoráláshoz elengedhetetlen, hogy kitartó, nagy tűrőképességgel rendelkező, magabiztos, jól szocializált személy legyél, aki ezek mellett még kedves is. Nem szabad az új, idegen dolgoktól megijedni. Valamint a felelősségtudat, hisz gyerekekre vagyunk hatással. Mindenekelőtt pedig szeresd, amit csinálsz.

 

Remélem, hamarosan újra beszélgethetünk és a program végeztével beszámoltok majd a tapasztalataitokról, közös élményeitekről az általatok mentorált diákokkal együtt.