Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Nyolc dolog, amit minden elsőévesnek érdemes elintéznie

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Beiratkozás, diákigazolvány-igénylés, diákmunka vállalása és sok más - bőven lesz dolgotok a következő hetekben, ha idén kezditek az egyetemet és a főiskolát. Lássuk, milyen feladataitok lesznek.

Mire lesz szükség a beiratkozáshoz?

Kis túlzással ez a következő pár hét legfontosabb eseménye – időben nézzétek meg az egyetemi-főiskolai tájékoztatóban, hogy milyen formában kell beiratkozni, milyen igazolványokat, dokumentumokat kell bemutatni.

Milyen ösztöndíjakra és támogatásokra lehet pályázni?

Az egyetem elkezdése még akkor is sok kiadással jár, ha állami ösztöndíjas helyet szereztetek a 2019-es felvételin. Ezért érdemes már most megnézni, milyen ösztöndíjakra és támogatásokra pályázhattok – ezek közül néhányat az önköltséges képzéseken tanulók is megkaphatnak.

Pályázzatok az alaptámogatásra

Az egyetem és főiskola első évében például egyszeri alaptámogatást is igényelhettek, ha állami ösztöndíjas, nappali tagozatos képzésen tanultok. Ez az összeg a felsőoktatási szakképzés, alap- és osztatlan képzés esetén a hallgatói normatíva 50 százaléka (a hallgatói normatíva összege jelenleg 128 520 forint, vagyis a havi összeg minimum 64 260 forint), mesterképzés esetén 75 százaléka (96 390 forint).

Alaptámogatást azok a hallgatók igényelhetnek, akik fogyatékossággal élők vagy egészségi állapotuk miatt rászorultak, hátrányos helyzetűek, halmozottan hátrányos helyzetűek, családfenntartók, nagycsaládosok, félárvák, árvák kaphatnak, illetve azok a hallgatók, akik nagykorúságuk előtt gyámság alatt álltak. Ezekről az egyetemek honlapjain olvashattok, a részletek, illetve a leadási dátumok is mások lehetnek.

Diákhitelt igényeltek?

Ha igen, minél hamarabb nézzétek meg, milyen feltételekkel vehetitek fel a szabad felhasználású Diákhitel 1-et és a fizetős szakok önköltségére fordítható Diákhitel 2-t.

Diákmunkára szükségetek lesz?

Ha igen, még a félév elején jelentkezzetek valamelyik iskolaszövetkezetnél – később, amikor már órákra kell járnotok, kevesebb időtök lesz a diákmunkával kapcsolatos ügyek intézésére.

A bankszámlátokkal elégedettek vagytok?

Ha ideje lenne váltani, még most nézzétek meg, milyen banki ajánlatok közül választhattok – több pénzintézet kifejezetten kedvező bankszámlacsomagokat kínál egyetemistáknak és főiskolásoknak.

Ne felejtsétek el a diákigazolványt

Fontos: csak október 31-ig használhatjátok a középiskolai diákigazolványotokat, időben kezdjétek el a diákigazolvány-igénylést. Ehhez először egy okmányirodába kell bemennetek, ahol fotót készítenek rólatok és rögzítik az aláírásotokat. Ezután az igénylést az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül indíthatjátok el.

Ismerkedjetek a Neptunnal

És ha már elektronikus tanulmányi rendszer: ha megkapjátok a Neptun-belépéshez szükséges adatokat, szánjatok egy kis időt arra, hogy megnézzétek, mit hol találtok a rendszerben.

Forrás: eduline.hu

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016