Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Kecskeméten zajlik a három napos 42. MAFIOK

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Konferenciát második alkalommal rendezi meg a GAMF Műszaki és Informatikai Kar és a Neumann János Egyetem Tudósháza ad otthon az eseménynek. 

A három napos konferencia augusztus 27-én délután megnyitó beszédekkel kezdődött, majd ezeket követték a plenáris előadások. Kecskemét Megye Jogú Város alpolgármestere Szeberényi Gyula János is köszöntötte a résztvevőket. A Neumann János Egyetem rektora Dr. Ailer Piroska köszöntőjében felelevenítette a matematikával kapcsolatos emlékeit és azt, hogy bizony nehéz a tanárok lelkesedését a diákoknak átadni.

A megjelenteket köszöntötte Dr. Kovács Lóránt, a GAMF Műszaki és Informatikai Karának dékánja és Dr. Kispéter József a programbizottság elnöke is.

A rendezvény elsődleges célja annak elősegítése, hogy a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói a matematika, a fizika és az informatika korszerű és hatékony oktatásáról és tudományos eredményeiről előadások, poszter-bemutatók és személyes találkozás révén tapasztalatot cserélhessenek, valamint kapcsolatot építhessenek mind a hazai kollégákkal, mind a környező országok magyar ajkú oktatóival. A rendezvény célja továbbá, hogy fórumot adjanak a PhD hallgatók eredményeinek bemutatására.

A három nap során nem csak előadásokat hallgathatnak meg, illetve üléseken vehetnek részt a résztvevők, hanem kulturális program, gyárlátogatás és borkóstoló is várja őket.

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016