Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Hasznos tudnivalók az Állásbörzével kapcsolatban

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

2019-ban az intézmény 22. alkalommal rendezi meg Állásbörze rendezvényét, mely az intézmény hallgatóin kívül a külsős látogatók számára is nyitva áll.

Az idei állásbörzénk annyiban is különleges, hogy csatlakozik hozzá a Nemzeti Tehetség Program által támogatott Talentn Tehetségfórum, amely  fiatal tehetségek izgalmas bemutatkozásának színtere. Az egyetemek hallgatóinak és az 50 tehetséges magyar fiatal program díjazottjainak előadásában egyéni tehetségutak, személyes drámák és több esetben a világsiker kapujába ért fiatal hölgyek és urak történetét ismerhetjük meg.

A kettős programhoz sikerült megnyernünk előadóként  - többek között - Megyeri Mirtillt a Zyntern Kft. fiatal társalapítóját, aki 2018-ban szerepelt a FORBES Magazin 30 Sikeres Fiatal 30 Alatt listáján valamint támogatóként a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Bács-Kiskun Megyei Szervezetét. A rendezvényen természetesen bemutatkoznak a Neumann János Egyetem sikeres fiataljai is, így járműépítő csapataink, MNB kiválósági ösztöndíjasaink vagy épp az EDDIE App kifejlesztői.

Időpont: 2019. április 9. 9:00-16:00

Megnyitó: 9:00-9:30

Helyszín: Törös Olga Sportcsarnok (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.)

Az állásbörzével kapcsolatos további információkért keresse a Hallgatói Szolgáltató Központ munkatársait a 76/516-476 telefonszámon vagy a  hszk@uni-neumann.hu e-mail címen.

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016