Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

GY.I.K. Felvételi jelentkezés után

 

 

Beadtam a felvételi jelentkezésemet, és kiválasztott az egyik cég. Most mit kell tennem?

Ettől kezdve a cél az, hogy az érettségi a lehető legjobban sikerüljön, és a jelentkező elérje az általa választott szak felvételi pontszámát.

 

 

Felvettek az Egyetemmre, és a vállalat is kiválasztott. Mi a következő lépés?

Az Egyetem és a partnerszervezetek tájékoztatják egymást a felvett/kiválasztott fiatalok személyéről. A hallgatót a későbbiekben az intézmény és a duális képzési partner is értesíti a további teendőkről, így például a hallgatói munkaszerződés megkötéséről, az egyetemi beiratkozás időpontjáról, stb. Amennyiben augusztus közepéig ezt mégsem tennék meg, akkor célszerű kapcsolatba lépni velük a megadott elérhetőségeken.

Abban az esetben, ha a hallgató duális képzésben kívánja folytatni tanulmányait, úgy ezt a beiratkozáskor kell jeleznie a felsőoktatási intézményben (tehát a sikeres partnerszervezeti kiválasztás nem kötelezi semmire a hallgatót, aki dönthet úgy, hogy inkább a hagyományos, nem duális képzési formában kezdi meg tanulmányait).

 

 

 

 

Felvettek ugyan az Egyetemre, azonban a cég nem választott ki. Részt vehetek még így is a duális képzésben?

Az Egyetemen érdemes tájékozódni arról, hogy van-e az adott szakhoz más olyan duális képzési partner, amely nem tudta a szabad helyeit feltölteni. A partnerszervezetek az őszi félévben szeptember 30-ig, míg a tavaszi szemeszterben február 28. napjáig megkötött hallgatói munkaszerződéssel tölthetik fel pótlólagosan a szabad helyeiket.

 

Később is be lehet kapcsolódni a duális képzésbe?

Igen, a felsőoktatási szakképzésről és a felsőoktatási képzéshez kapcsolódó szakmai gyakorlat egyes kérdéseiről szóló 230/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 17. § (4) bekezdése kimondja, hogy a duális képzés esetén a hallgatói munkaszerződés a képzés - legkésőbb annak második félévétől kezdődően megkezdett - teljes duális formában folytatott idejére szól. Amennyiben a hallgató a képzést annak második félévétől kezdődően folytatja duális formában, a hallgatói munkaszerződést február 28-ig, keresztféléves képzés esetén szeptember 30-ig kell megkötni.

A duális képzés egyik alapelve szerint a hallgatónak a duális formában folytatott teljes alap- és mesterképzési időszak alatt, legkésőbb a 2. félévtől munkavégzésre irányuló szerződéses jogviszonyba kell kerülnie a partnerszervezettel. Ennek megfelelően az általános felvételi eljárás esetén legkésőbb február 28., míg keresztféléves jelentkezés esetén legkésőbb szeptember 30. napjáig szükséges megkötni a munkaszerződéseket. A szerződés rendelkezéseitől csak a felsőoktatási intézmény és a partnerszervezet közötti megállapodás alapján lehet eltérni.

Duális képzés

PAE képzések