Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Dr. Weltsch Zoltán rektorhelyettes előadásával indult újra a Hírös Szabadegyetem

Ősszel is folytatódik a Hírös Szabadegyetem programja, a Neumann János Egyetem rektorhelyettese „A halál opcionális, avagy az anyagtudományi fejlesztések miként változtatják meg életünket” című előadásában többek között kitért a nanotechnológiára, a miniatürizálásra, az innovációkra, a technológiai fejlődésre.

Az előadó kifejtette, az acélok önmagukban ugyan nem menthetik meg a földet, de mint az egyik legfenntarthatóbban gyártható anyag hozzájárulhat, hiszen nagy a szilárdsága, olcsó, víztakarékos és környezetbarát. Előadása során bemutatta egy nagyobb méretű elektromos és benzines valamint egy kisebb méretű és szintén benzines autó összehasonlítását. Az elemzés során kiderült, hogy a kis autónak a legkisebb a teljes életciklusa alatti környezetterhelés.

Az Egyetem hivatásának tekinti, hogy tudományos, kutatási eredményeit minél szélesebb társadalmi rétegekkel, közérthető formában megossza, így az őszi programsorozat egészen januárig folytatódik majd. A következő előadást Dr. Szabó Ildikó tartja november 13-án.

GALÉRIA

Forrás: www.hiros.hu

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016