Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Döntse el, ki legyen az év legjobb háziorvosa!

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Május 10-ig még Ön is beküldheti történetét, hiszen addig tart „Az év praxisa a Kárpát-Medencében” pályázat a magyarországi és a határon túli magyar gyermek és felnőtt háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. Képünkön a tavalyi díjátadó nyertesei. 

Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

 

Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és fantasztikus teljesítmény létezik a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is.

 

A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd ki azt a 10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.

 

A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.

 

Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi történet megírásával és elküldésével a páciensek mellett, polgármesteri hivatalok, idős otthonok, iskolák, könyvtárak, de plébániák, szakmai és civil szervezetek, szerkesztőségek is ajánlhatják háziorvosukat május 10-ig itthonról, de Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is!

 

Kattintson portálunk ajánló oldalára http://www.evpraxisa.hu/ajanl és már írhatja is saját sztoriját, vagy küldje el e-mailben a gamf.szakk@uni-neumann.hu e-mail címre! Kérjük, legalább 10 -15 mondatot írjon orvosáról, rendelőjéről, kapcsolatáról betegeivel, és persze saját tapasztalatairól!

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016