Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Célozd meg a jövőd! Sikeres volt a Neumann János Egyetem állásbörzéje

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

2019. április 9-én, kedden rendezte a kecskeméti Neumann János Egyetem XXII. Állásbörzéjét. Számos kiállító érkezett a Törös Olga Sportcsarnokba, ahol a fiatalok nemcsak a cégekkel ismerkedhettek meg, hanem többek között azt is megtudhatták, hogy milyen gyakornoki programok és külföldi ösztöndíj lehetőségek közül válogathatnak.

A kiállítók idén is zömében az egyetem duális partnerei voltak illetve olyan cégek, amelyek gyakornoki képzést biztosítanak a hallgatók számára, vagy közös kutatás-fejlesztésben vesznek részt az intézménnyel. Ez évi újításként megjelentek a börzén az Egyetem gyakorló intézményei mellett a Kecskeméti Tankerületi Központ is.

- A legfőbb célunk, ismerve a mai munkaerő piaci helyzetet, hogy hallgatóink érdeklődését fel tudjuk kelteni. 60 kiállító jelent meg idei állásbörzénken, és csaknem ezer nyitott pozíciót kínálnak az érdeklődők számára. Folyamatosan vizsgáljuk a munkaerő-piaci helyzetet és alakítjuk felsőoktatási portfóliónkat is, minden területen – jelentette ki Finta Zita a Neumann János egyetem kancellárja. A GAMF-on az Informatika és a Logisztika szak nagy érdeklődésre tart számot, de erős a Gépész- és Járműmérnök szak is, az új Gazdaságtudományi Karon a legnépszerűbb a Gazdálkodás és Menedzsment szak, tavaly beindult a Pénzügy-számvitel, és a jelentkezések visszaigazolták, hogy szükség van a Kereskedelem és Marketing szakra is. A kancellár nagy eredménynek tartja, hogy a Kertészeti Karon megállt a jelentkezések csökkenése, a közeljövőben pedig nem is lehet más a cél, mint a folyamatos növekedés.A régióban, Bács-Kiskun megyében a munkaképes korú lakosság több mint 70%-a helyezkedett el és dolgozik. Itt a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, ez 2 és fél százalékot jelent. Ezek a számok jól mutatják azt, hogy a cégeknek szükségük van a munkaerőre. Számunkra az a legfontosabb, hogy hallgatók érdeklődését feltudjuk kelteni, ennek érdekében újításokat vezettünk be ezen a napon különféle társrendezvények kapcsolónak az állásbörzéhez, illetve igyekeztünk előadókat elhívni – tette hozzá Finta Zita kancellár. Ilyen társrendezvény volt a nagy sikert arató NTP Talentn Tehetségfórum, amely - Dunaújvárost és Debrecent követően -, a Neumann János egyetemre látogatott. A rendezvényen a több mint 200 fiatal vett részt az egyetem hallgatóin túl, zömében kecskeméti középiskolákból érkeztek diákok, így a Bányai Júlia Gimnáziumból, a Bolyai János Gimnáziumból, a Katedra Gimnáziumból, a Katona József Gimnáziumból és a Piarista Gimnáziumból is. Az előadók között az egyetem részéről is érkeztek sikertörténetek, hiszen Kávai Konrád az Eddie App egyik megálmodója mutatta be alkalmazásukat, Kutasi Zoltán a megaméter és a megalux izgalmas történetét ismertette, Kádár Alexandra a közösségépítősről beszélt majd Tímári Attila a Kenji Racing team csapatkapitánya prezentálta a motorcsapat sikertörténetét a megjelent diákoknak, oktatóknak.

 

Galéria

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016