Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Az idén is képviselteti magát a Neumann János Egyetem az EDUCATIO Szakkiállításon

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A 19. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást idén január 10-12. között rendezik meg a Hungexpon, ahol a továbbtanuláshoz és képzéshez kapcsolódó információkat az intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át. A bő ötvenezres látogatottságú eseményen 20 000 négyzetméteren, 18 ország több mint 50 felsőoktatási intézménye - köztük a Neumann János Egyetem -, valamint közel 200 kiállító várja a középiskolásokat, szüleiket és tanáraikat. Az egyetemhez idén is csatlakoznak főbb duális partnerei. A belépés ebben az évben is díjtalan.

A három nap elsősorban a fiatalok felsőoktatási kérdéseinek megválaszolására fókuszál: összekapcsolja a hazai és külföldi egyetemeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat és szakképző intézményeket a középiskolás diákokkal, oktatókkal és a szülőkkel. A már egyetemen tanuló hallgatók pedig mesterképzésekről juthatnak hiteles információkhoz. „Az idei tematikában kiemelt figyelmet kapnak a duális képzések, illetve minden eddiginél több munkaadó ismerteti meg magát a diákokkal, hiszen ahogy az egyetemek is egyre inkább összpontosítanak a gyakorlati tudásra, úgy a cégek is felfedezték, hogy ma már jó előre kell gondoskodniuk az utánpótlásról” – nyilatkozta Maszlavér Gábor, a háromnapos rendezvény főszervezője.

Az Educatio sajátossága, hogy a továbbtanulás legfontosabb tudnivalóit a kitelepülő intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át, így tőlük közvetlen formában is lehetőség nyílik a tájékozódásra, legyen szó az egyes szakokról, képzésekről, egyetemi életről, kollégiumi elhelyezésről, vagy akár a tanulmányokat követő jövőképről. Az információk mellett tudományos és szórakoztató programok ugyanúgy várják az érdeklődőket, mint tájékoztató előadások a magyar felsőoktatás jövőjéről, szakmai újításokról és módszerekről, de diákhitel, diákmunka, nyelvtanulási és Erasmus lehetőségek témaköreiben is gazdagabban távozhat a látogató.

Forrás: www.profitnline.hu

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016