Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

A Villanykapcsoló szarkofág csapat nyerte az első Egyetemi Nap főzőversenyét

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A PAE Hallgatói Önkormányzata az első Egyetemi Napját április 20-án csütörtökön rendezte meg. Az előre tervezett színes programokból az időjárási körülmények miatt napközben, ugyan megváltozott helyszínnel, de a főzőversenyt sikerült megtartani. Idén a Homokbányai Kollégiumban megtartott rendezvény, a korábbi hagyományainkhoz híven sok érdeklődőnek nyújtott közösség építő időtöltési lehetőséget.  Az időjárás ellenére is 70-80 hallgató töltötte közösen jó hangulatban a napját.

A verseny déli 12 órakor kezdődött meg, amikor is kilenc versenyző csapat gázzsámolya alatt lobbant fel a láng. A zord időjárás sem rontotta el a versenyzők kedvét, hiszen a HÖK pogácsával, forró teával és gyümölcsös-fűszeres forralt borral melegítette a fázókat és a hangulatot is.  Ki-ki a maga titkos összetevőjével fűszerezte a saját főztjét, melyet 17 órakor a PAE GAMF MIK Dékánja Dr. Kovács Lóránt, Brindza Attila Oktatási Igazgató Úr, t a Kecskeméti Női Kézilabda Egyesület két delegált sportolója, valamint Kálmán György az egyesület vezetője zsűriztek.

Az első három helyezett, valamint egy különdíjas csapat került jutalmazásra nagyon-nagyon szoros pontozási eredmény után. A dobogó legfelső fokára a Villanykapcsoló szarkofág csapata állhatott. A második helyre az Edék csapata került, a harmadik helyezett a Fakanál csapata lett. A különdíjat főztjével a Vodkakávé csapata érdemelte ki.

A PAE Hallgató Önkormányzata saját szervezői részre megfőzött pörköltjét a rendezvény után felajánlotta jótékonysági célból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja részére.

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016