Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

„Mindennapi pénzügyeink” című konferencia a Neumann János Egyetemen

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Neumann János Egyetemen került megrendezésre a „Mindennapi pénzügyeink” című konferencia, ahol hallgatóink a pénzügyi tudatosság jegyében a befektetésekről, a hitellehetőségekről és a diákhitelről hallgathattak meg szakmai előadásokat. A program a Neumann János Egyetem, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége, a Magyar Nemzeti Bank és a Diákhitel Központ együttműködésével valósult meg.

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége és a Magyar Nemzeti Bank hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a fiatalabb generációk pénzügyi kultúrájának fejlesztésére. Dr. Fülöp Tamás dékán köszöntőjében elmondta, hogy a felnövekvő generációk magas színvonalú képzése iránt elkötelezett egyetemünk a hallgatók szakmai képességeinek, gyakorlatorientált tudásának fejlesztése céljával, örömmel adott otthont e rendezvénynek.

Elsőként Barnóczki Zsuzsa oktatási szakértő, az MNB Oktatási Igazgatóság munkatársa „Körséta a befektetések világában” címmel tartott előadást. Ezt követte Gácsi Roland felsőoktatási szakértő, az MNB Oktatási Igazgatóság munkatársa „A hitelekről hitelesen” című előadása, majd a rendezvény harmadik előadója, Országh Ákos, a Diákhitel Központ Zrt. regionális képviselője „Diákhitel – lehetőség és felelősség” címmel adott tájékoztatást a diákhitelről.

Az elhangzott előadások széleskörű és alapos betekintést nyújtottak a befektetések, a hitelek, a diákhitel témaköreibe és praktikus ismereteket adtak közre. Az egyetem a rendezvénnyel a hallgatók pénzügyi ismereteit bővítette, tudatosabb pénzügyi magatartását is elősegítette.

GALÉRIA

Pályázatok

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00014

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

EFOP-3.6.1-16-2016-00006

Campus Mundi

 

Campus Mundi

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

 

GINOP-2.3.3-15-2016-00041

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

 

EFOP-3.4.4.-16-2017-00018

EFOP-3.4.3-16-2016-00002

 EFOP-3.4.3-16-2016-00002

GINOP-2.2.1-15-2016-00024

EFOP-3.2.5-17-2017-00045

EFOP-3.6.2-16-2017-00012

EFOP-3.4.6.-VEKOP-17-2017-00002

EDU-LAB-DTP1-1-115-4.1

EFOP-3.6.2-16-2017-00016