Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Visszalépett a KEFO MotoStudent, azonban innovációs kategóriában harmadik helyezést ért el

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

KEFO MOTOSTUDENTVisszalépett a KEFO MotoStudent az utolsó futam előtt

Szomorú hír érkezett Spanyolországból, a Motor GP pályáról, ahol már csak az utolsó futam volt hátra a KEFO MotoStudent csapatának. Egy súlyos probléma miatt azonban úgy döntött a csapat, hogy visszalépnek az utolsó versenyszámon. Ennek ellenére bőven van okunk az örömre is, hisz az innováció kategóriában harmadik helyezést értek el a kecskeméti egyetemisták.

Ahogy azt korábban megírtuk a KEFO MotoStudent tagjai a múlt hét vasárnap elindultak Spanyolországba, hogy a nemzetközi Motostudent versenyen mérkőzzenek meg a legjobb műszaki egyetemek hallgatóival. A megmérettetés rendkívül összetett. A csapatoknak egyrészt meg kellett tervezniük és építeniük egy versenymotort, amivel aztán egymás ellen versenyeznek a Motorland Aragon Moto GP pályán. Mindemellett egy fiktív start-up vállalkozás keretében ki kellett dolgozniuk a motor 600db/év-es sorozatgyártásának üzleti tervét is.

Október 6-án sikerrel estek át az első megmérettetésen, az Industrialization projekt bemutatásával, majd jól teljesítették az innovációs prezentációt is a csapat tagjai. A verseny újabb fázisát is sikerrel vették, amikor is a világ első aluminiumhab-szénszövet kompozitból készült motorkerékpárja átment a statikus gépátvételen. Függőlegesen 2500N-nal, vízszintesen 3000N-nal terhelték 30 másodpercen keresztül a kecskeméti egyetemisták saját fejlesztésű és gyártású motorját, amely természetesen kiállta a vizsgát.

Másnap dinamikus tesztek vártak a motorra, előbb azonban alkalmuk nyílt a GAMF-os hallgatóknak a pályabejárásra is. Pénteken délután profi pilótákkal tesztelték a csapatok motorjait a Moto GP pályán. A KEFO MotoStudent csapatának járműve nagyon jó visszajelzéseket kapott, és néhány jó tanáccsal is ellátták az érdeklődőket. Vasárnap léptek volna pályára, sokan szorítottak értük Kecskemétről, sajnos azonban váratlan helyzettel kellett szembenézniük.

„Ahogyan az életben, úgy a pályán és a pálya mellől is fontos döntéseket kell hoznunk." – írta a csapat facebook oldalán vasárnap este.– Ma így kellett cselekednünk, amikor a verseny előtt néhány órával egy nagyon súlyos probléma miatt fájó szívvel végül visszaléptünk a végső nagy futamtól. Ennek ellenére, ha a versenyre gondolunk, boldogok vagyunk és rengeteg tanulsággal térünk majd haza.

A belső versenyek közül a gymkhana és a brake testek közül egy 3. és egy 2. hellyel büszkélkedhetünk. Ezen kívül örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az innováció kategóriában a projektünk előkelő 3. helyezést ért el a versenyen. Köszönjük mindenkinek, aki szurkolt értünk, támogatott és bátorított bennünket!" – írta a csapat.

Gratulálunk! Szép volt fiúk, szép volt lányok!

forrás: hiros.hu - 2016. 10. 10.