Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Új fejezet nyílt a PADMA történetében - Interjú dr. Ailer Piroskával

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Új fejezet nyílt a PADMA történetében - Interjú dr. Ailer PiroskávalDr. Ailer Piroskával, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány Kuratóriumának elnökével, a Pallasz Athéné Egyetem rektorával beszélgettünk az alapítvány feladatairól és arról, hogyan szolgálja a fejlődést a két pozíció.

- December óta ön a PADMA Kuratóriumának elnöke. Mi indokolta a váltást?
-  Az alapítvány működésének első három évében elérte az arra az időszakra kitűzött céljait. Megtörténtek a leendő campus építésével kapcsolatos előkészítő munkák, az Izsáki úti kórház bontása, a terület rendezése, valamint az épületegyüttes tervezése. Bő egy éve már, hogy a KEDO Zrt. vette át az építkezés irányítását, az előkészítéstől a lebonyolításig. Ezzel együtt az alapítványnak változott a feladatköre. A korábbi építkezésközpontú tevékenység átalakult, és egy új fejezet nyílt ebben a történetben. Ez pedig már elsősorban az oktatási feladatok támogatásáról szól. Ez az, ami az elnökcserét indokolta. Köszönettel tartozom Varga László korábbi kuratóriumi elnöknek, aki az alapítvány működésének ezen első időszakában sokat munkálkodott a célok elérésén és segítette, támogatta az egyetem fejlesztésének ügyét, vezetésével az alapítvány az első fázisát sikeresen teljesítette. 2016. decemberi lemondása után engem, mint az oktatási területben jártas és tapasztalt szakembert kértek fel a PADMA kuratóriumának elnöki posztjára.

-  Mi változott, mik a PADMA új feladatai?
- A PADMA alapvetően az egyetem támogatását, a kecskeméti gazdaságtudományi képzés fejlesztését végzi. Ebben benne van az oktatók és a hallgatók támogatása is. Ennek kapcsán a közeljövő legfontosabb feladata annak a meghatározása, hogy hogyan is tudja a PADMA a legjobban és leghatékonyabban támogatni az egyetemi oktatást. Ehhez gyűjtjük az ötleteket, elképzeléseket mind az alapítvány, mind az egyetem oldaláról.

Dr. Ailer Piroska- A közelmúltban átadták a harmadik középiskolai pályázat díjait. Ott elhangzott, hogy a  választható témákat igyekeznek mindig frissíteni, aktualizálni. Mi a helyzet a pályázatokkal?
- Az alapítvány kuratóriuma másfél éve alkotta meg a jelenleg is érvényes pályázati konstrukciókat azzal együtt, hogy már akkor elhatározta, hogy később, a tapasztalatok birtokában áttekinti őket és kiértékeli, hogyan működnek. Egyrészt, hogy mennyire sikerült a pályázati feltételeket, körülményeket jól meghatározni, másrészt, milyen az érdeklődés, melyek azok, amik valóban kiváltják a potenciális pályázók érdeklődését. Ezek alapján el tudjuk dönteni, módosítunk-e rajtuk, töröljük-e valamelyiket, vagy hozzátegyünk-e valami új elemet, esetleg újabb pályázati konstrukciót.

- Ennek mi a menete?
- A következő néhány hónap alatt összegyűjtjük és kiértékeljük a tapasztalatokat. Ezek a pályázatok kuratóriumi döntéssel kerültek kiírásra, tehát, ha most az a tapasztalat, hogy valamin módosítani lenne célszerű, esetleg van egy új pályázatra igény, akkor ehhez előkészítjük a tervezetet, a kuratórium pedig dönt.

- Már a rektori feladatok is rengeteg időt és energiát követeltek öntől. Ehhez jön egy újabb, felelősségteles munka. Hogy fogja bírni?
- Azt gondolom, ez elsősorban rajtam múlik, az eddigieknél is jobban kell szerveznem a feladataimat. Ugyanakkor a kuratórium munkáját segítő alapítványi munkavállalók - Faragó Attila igazgató vezetésével - már profi módon, bejáratottan végzik a maguk feladatát. Nagyon remélem, hogy közösen továbbra is megfelelően tudjuk az alapítványi feladatokat ellátni. Másrészt azt gondolom, hogy rendelkezem hasznos tapasztalatokkal, hogy hogyan lehet hatékonyan támogatni egy felsőoktatási intézményt, és - nyilván specifikusan - a mi intézményünkben mik azok az igények, elképzelések, amiket a PADMA irányába meg tudunk fogalmazni. Természetesen azt, hogy a megfogalmazott tervekből, elképzelésekből, illetve beérkező külső pályázatokból a PADMA melyeket támogat, azt a kuratórium dönti el.

- Izgalmas, hogy mindkét oldalon ott áll vezetőként.
Valóban, izgalmas, kihívásokkal teli időszak áll előttünk.

szöveg forrássa: hiros.hu - 2017. 02. 15.
hírváltókép: padmakecskemet.hu
dr. Ailer Piroska: hiros.hu