Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Saját fejlesztésű motorral indulnak a spanyol versenyen

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

KEFO MotoStudentNagy fába vágta a fejszéjét a Pallasz Athéné Egyetem GAMF Műszaki és Informatika Karának legifjabb járműépítő csapata. A KEFO MotoStudent tagjai vasárnap indulnak Spanyolországba, hogy a nemzetközi Motostudent versenyen mérkőzzenek meg a legjobb műszaki egyetem hallgatóival. A megmérettetés rendkívül összetett. A csapatoknak egyrészt meg kellett tervezniük és építeniük egy versenymotort, amivel aztán egymás ellen versenyeznek a Motorland Aragon Moto GP pályán. Mindemellett  egy fiktív start-up vállalkozás keretében ki kellett dolgozniuk a motor 600db/év-es sorozatgyártásának üzleti tervét is.

A történet két évvel ezelőtt indult. Ekkor figyelt fel először Tímári Attila csapatkapitány a versenykiírásra.  A BME csapata vett részt az akkori versenyen. Attila, aki járműmérnök hallgató, és emellett a motorok szerelmese már kétszer is vett részt korábban motorépítő versenyen. Azóta is kereste a lehetőséget arra, hogy a motorépítést mérnöki szintre emelje. Lelkesedése átragadt két társára, így Nagy Tamással és Novák Pállal – akik gépészmérnök hallgatók – létrehozták a KEFO MotoStudent Járműépítő csapatot. Ekkor valójában még ők sem tudták, mire vállalkoztak. A megmérettetés szabályait 150 oldalban sikerült összefoglalniuk a szervezőknek, amit alaposan át kellett tanulmányozniuk, majd számos bürokratikus akadályt kellett áthidalniuk, hogy egyáltalán indulhassanak a versenyen.

– Induló csapatként az iskola hírnevét is kockára tesszük, ezért az első körben szándékunk komolyságát kellett bizonyítanunk – emlékezik vissza Attila a kezdetekre. – Brosúrát állítottunk össze a főiskola számára, amelyben összefoglaltuk szakmai tapasztalatainkat és elképzeléseinket. Miután átmentünk az első vizsgán, bővíteni kezdtük a csapatot, a verseny előzetes regisztrációjához ugyanis fel kellett építenünk egy hét főből álló csapatot.

A kezdő csapatból többen lemorzsolódtak, új hallgatókra cserélődtek, aminek főként az az oka, hogy a motorépítés és tervezés rendkívül időigényes munka. Naponta hat-hét órát dolgoztak a csapat tagjai, de az elmúlt hetek véghajrájában még az alvásra se igen jutott idejük.

– Bár Spanyolországban egyetemi szinten zajlik a motorépítés, Magyarországon ez nagy ritkaság, lényegében magunknak kellett rájönnünk, mi is a feladatunk – meséli Attila. – Az elmúlt másfél évünk lényegében erről szólt. Előbb 3D modelleket kaptunk a szervezőktőlmajd amikor kifizettük az egymillió forintnak megfelelő nevezési díjat, kézhez kaptuk az alkatrészeket is. Annak érdekében, hogy zökkenőmentesen igényelhessünk szponzori támogatást, megalakítottuk a Magyar Járműépítő Egyesületet is 2015 májusában.

A motorblokk, a kerék, a gumi és a fékalkatrészek érkeztek Spanyolországból, minden mást – a váztól, a lengőkaron, a futóművön és az idom szetten át egészen az elektronikáig és a kipufogó rendszerig mindent a fiúk terveztek meg, a legtöbbet egyedivé is tették. Az alkatrészek 80%-a  a Járműtechnológia Tanszék gyártástechnológiai műhelyében készült, a többit – például az 5D megmunkálást igénylő elemeket – a szponzorok segítségével gyártották le.

A versenynek van egy innovációs kritériuma is. A csapatoktól elvárják, hogy ne csak egy motort építsenek meg, de valami újdonsággal, innovációval is előálljanak. A KEFO MotoStudent csapat igen csak komolyan vette ezt a kikötést, és egy közelmúltban szabadalmaztatott új találmányt, az alumínium habot használta fel a motor vázának megépítéséhez.

– Ezt az anyagot ilyen célra még senki sem használta, mi azonban rájöttünk arra, hogy az alumínium hab váz maggal sokkal könnyebb és erősebb lesz a motor – magyarázza a csapatkapitány. – A habot szénszál erősítésű kompozit réteggel vontuk be, ennek a szendvicsszerkezetnek köszönhetően rendkívül nagy lett a motor teherbírása.

– Innovációnk különlegessége, hogy a váz egyetlen hegesztés nélkül, kizárólag ragasztással készült. Ezzel kapcsolatban meg is nyertük a Henkel egyik pályázatát. Az első díj egy müncheni út lett volna, de a verseny miatt ki kell hagynunk – mondja mosolyogva.

A tervezés, az alkatrészek legyártása után a finomhangolás szakasza következett, amit már a pilóta, Hatos István orosházi műhelyében végeztek. Itt folyamatos ellenőrzéseken, méréseken estek át az egyes alkatrészek, hogy kiderüljön, minden a lehető legjobban működik.

Arra a kérdésre, miért épp Hatos István lesz a motor pilótája, egyszerre válaszolnak a csapattagok. – Mert kicsi, könnyű, és nincs verseny licensze – vágják rá. Ugyanis az is feltétel, hogy kizárólag amatőrök ülhetnek motorra. – Számunkra az is fontos volt, hogy ismerje, érezzen együtt a motorral, lássa, hogyan változtak a paraméterei, így esett a választásunk Istvánra.

Mindeközben a lányok a verseny statikus részére készültek, amelynek részeként egy fiktív start-up vállalkozást kellet létrehozniuk. – Meg kellett terveznünk évente 600 motor sorozatgyártásának üzleti tervét – avat be a részletekbe Joao-De-Olivera Zsuzsanna Filipa, a GAMF műszaki menedzser szakos hallgatója. – Ennek angol nyelvű prezentációját, 2 D-s szimulációját is elkészítettük, amely bemutatja a gyártás komplex folyamatát. Lényegében ugyanazt vetítettük le, mint amit a fiúk egy év alatt valósítottak meg, majd megfűszereztük egy kis mérnöki tudománnyal, folyamat automatizációval is.

Két húszperces prezentációt mutatunk be a versenyen, egyiket a vállalkozásról, másikat az innovációról, azután öt percig kérdezhetnek majd a bírák, így védjük meg a projektet. A megmérettetésnek ez a része szinte fontosabb, mint a dinamikus versenyrész, ha ugyanis mi nem szerepelünk jól, a versenyen már nem is indulhat a motor.

A verseny statikus részének értékelésében az is fontos szempont, mennyire életképes a „megálmodott” vállalkozás. Olyan mélységekig kellett megtervezni a lehetséges gyártást, hogy tőke esetén akár el is indíthassák azt. A KEFO MotoStudent csapata természetesen Kecskeméten valósítaná meg gyárukat, hisz itt az infrastruktúra is megfelelő hozzá, valamint az oktatási háttér is a rendelkezésre áll. Feltérképezték a termelés pályázati hátterét is, az aktuális trendeket figyelembe véve a KKV-s szektorra építenék a gyárat.

– Nem volt egyszerű a szponzorkeresés sem, hiszen az országban teljesen egyedülálló versenyen szerettünk volna részt venni, ráadásul még semmit sem tudtunk felmutatni – veszi át a szót Solymosi Anita, aki gépészmérnökként vesz részt a csapatban. Szerencsére, amikor látták a cégek, milyen komolyan vesszük a feladatot meglátták a csapatban a lehetőséget. Az első egymillió forintot volt a legnehezebb megszerezni, ami a nevezési díjra kellet.  Majd ezek után gördülékenyebben mentek a dolgok. Jelentős cégek álltak mellénk, így sikerült előteremtenünk a mintegy 13 millió forintos költségvetésünket. A Prémium Lakóautónak köszönhetően három lakóautót kaptunk a kiutazáshoz, a PADMA az utazás hátterét biztosította, de sokat segített a Kecskeméti Főiskoláért Alapítványa is.

A csapatot segíti a kar egyik tanára, dr. Líska János is, aki kiutazik velük Spanyolországba. –Két hónapja keresett meg a csapat, hogy segítsem őket – mondja a tanár úr. – Számomra is nagy kihívás volt ez a feladat, emellett kíváncsi voltam, mit tudnak kihozni nagyszabású terveikből, ezért csatlakoztam a csapathoz. Egy ilyen versenyen rengeteget tanulhatnak, talán többet, mint egy-egy elméleti tanóra alatt. Felbecsülhetetlen szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, de a kapcsolatépítés szempontjából is nagyon sokat jelent a felkészülés és maga a verseny is. Már eddig is hihetetlen, amit véghezvitt a csapat, le a kalappal mindenki előtt. Titkon bízom abban, Spanyolországban is bizonyítani tudunk, hogy itthon is büszkék lehessenek ránk.

Október 2-án, vasárnap indul a csapat Spanyolországba, ahol 5-én kezdődik és 9-ig tart a verseny. Három lakóautóval jutnak el a helyszínre a csapat tagjai, és kint találkoznak még egy duális hallgató társukkal, aki jelenleg kiküldetésen van.

Hogy mire számít a csapat az első versenyükön? Tisztában vannak azzal, hogy rendkívül erős a mezőny. A világ ötven egyeteméről vesznek részt a versenyen, a legtöbb csapat nem először indul. Ennek ellenére bíznak a sikerben, minden tőlük telhetőt meg is tesznek ennek érdekében.

– Már akkor is boldogok leszünk, ha a statikus részt teljesítjük, mindkét prezentációnk, majd a gépátvétel is sikerül. Ha pedig a pilótánkon múlik, lesodorja majd az összes spanyolt a pályáról – viccelődnek, aztán elárulják, a legjobban annak örülnének, ha hazahoznák az innovációs különdíjat. Emellett már a hosszú távú terveiket szövögetik.

– A célunk, hogy 2018-ban nem csak benzines, de elektromos motor kategóriában is induljunk, és minél jobb eredményeket érjünk el. Az idei versenyre való felkészülés során olyan kapcsolatokra tettünk szert, hogy ez akár még össze is jöhet... 

KEFO MotoStudent

forrás: hiros.hu - 2016. 09. 27.