Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Elkezdődött a tantárgy újrafelvételi díjak módosításának előkészítése

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Elkezdődött a tantárgy újrafelvételi díjak módosításának előkészítéseA PAE ideiglenes intézményvezetője, kancellárja és megbízott oktatási igazgatója, valamint az egyetem Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) egyeztetésével elkezdődött az intézmény tantárgy újrafelvételi díjait szabályozó rendelkezések módosításának előkészítése.

A hétfőn 18 órakor indult és késő estébe nyúló megbeszélésen a HÖK tagjai ismertették a hallgatók összegyűjtött javaslatait az intézmény oktatási és gazdasági irányítóival. Az 5 pontból álló „igénylista" áttekintését követően a résztvevők megvitatták a felvetett módosítások technikai és jogi megvalósíthatóságának lehetőségeit, valamint a tervezett változtatások bevezetésének ütemezéséről is szó esett.

A találkozón Dr. Ailer Piroska ideiglenes intézményvezető megerősítette: a tantárgyfelvételi díjak méltányosabb megállapítása kapcsán körvonalazódó szabályzat-kiigazítást az egyetem egy kötelező eljárási rendet követve hajtja végre.

Így a hétfői egyeztetésen megvalósíthatónak ítélt javaslatokat csütörtökön a Rektori Tanács, majd december 1-én az egyetem legfelsőbb döntéshozó testülete, a Szenátus is megtárgyalja. Utóbbit követően lép életbe a tantárgy újrafelvételi díjak módosítása, mely megnyugtatóan rendezni fogja a hallgatók által felvetett problémákat.

Az intézményvezető hangsúlyozta: a tantárgy újrafelvételi díjak november 17-i kivetését követő első hallgatói észrevételek megismerése után az egyetem vezetése haladéktalanul cselekedett.
Mivel a hatályban lévő szabályzat azonnali korrekciójára nem volt lehetőség – az jogszerűen kizárólag a szenátusi döntés után történhet -, így a befizetési határidő módosításával teremtették meg a december 1-ig tartó átmeneti időszak biztonságát.