Neumann János Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

A Pallasz Athéné Egyetem és a zöldváros program

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A Homokbánya városrész szélén épülő Boróka Lakópark beruházásról, Kecskemét zöldváros programjáról, a Pallasz Athéné Egyetem terveiről és a jelenlegi ingatlanpiaci körülményekről tartottak vezetői sajtótájékoztatót május 4-én.

Az önkormányzat részéről dr. Homoki Tamás számolt be Kecskemét város jelenlegi helyzetéről. Az alpolgármester elmondta, a város aránylag kevés zöldfelülettel rendelkezik, ezért részt vesznek a Zöld Város Modellprogramban, mely a jövőben hozzájárul ahhoz, hogy a megyeszékhely még élhetőbb legyen.

Finta Zita, a Pallasz Athéné Egyetem kancellárja elmondta, intézményünk ugyancsak részt vesz a zöldváros programban. A modellprogram keretében az önkormányzat és az egyetem egy környezettudatos, emberközpontú, hallgatóbarát városrészt szeretne kialakítani. Az új városnegyedben gondozott, ligetes környezetben, egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegészítő fejlesztések valósulnak majd meg.

5 évvel ezelőtt a Homokbánya területén épült a Tudósház, mely versenyképes tudással és hasznos ismeretekkel gazdagítja a hallgatókat. Az intézmény nem csak az Egyetem, hanem a város és a térség innovációs központja is, találkozóhelyként szolgál a tudomány, az oktatás és a gazdaság szereplői között.

Az egyetem a Homokbányán megközelítőleg 426 000 m2 területtel bír, ebből 202 ezer m2 már beépített. A kancellár elmondta, a növekvő kutatói és oktatói humánerőforrás lakásigényeire is megoldásként szolgál az új lakások kialakítása.

A sajtótájékoztatón Philippe Beurtheret, a beruházó Immochan Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója bemutatta a Boróka Park terveit, mely a kecskeméti VER-BAU Kft. kivitelezésében épül meg. Az I. ütemben 58 lakás készül el idén, a lakások fele már elkelt.

Az esemény fotó ITT találhatóak.